Dietetikus blog

Amit az alkoholról tudni kell - ünnepi kisokos

Brjeska Mónika, dietetikus
2020.12.20 18:41
Amit az alkoholról tudni kell - ünnepi kisokos

Az évvégi ünnepi időszakban általában többféle és nagyobb mennyiségű alkohol fogy, mint a hétköznapok során, és talán ez még a szűk körű koccintások esetén is így alakul ebben az évben.

Alkoholos italoknak nevezzük a különböző mennyiségben etil-alkoholt tartalmazó italokat. Ezekre nagyon jellemző, hogy úgymond üres kalóriát jelentenek a szervezet számára, plusz a fizikai és a szellemi reakciókat is befolyásolják. Legismertebb fajtái a különböző sörök, borok, likőrök, valamint égetett szeszes italok.

Az alkohol lebontását a máj végzi, grammonként 7 kcal energiamennyiséget jelent a szervezet számára, míg a fehérjék és szénhidrátok egy-egy grammja 4,1 kcal-át, a zsírok egy grammja pedig 9,3 kcal-át jelent. A vér alkoholszintje a fogyasztás után 30-60 perccel éri el a maximális szintet. A szervezet óránként körülbelül 10-15 gramm alkohol lebontására képes, de ez személyeként nagymértékben változhat, így az elfogyasztott mennyiség függvényében akár több óra is szükséges a szervezetből való teljes kiürüléshez.

Az elfogyasztott mennyiségtől függően pedig az alkohol különböző hatással lehet szervezetünkre. A mérsékelt mennyiségű alkoholfogyasztás nőknél napi 1, férfiaknál napi 2 egységnyi alkoholt jelent. Egy egységnyi alkohol van körülbelül 2cl égetett szeszes italban, 1dl borban, 1 pohár sörben, amik körülbelül 15 gramm alkoholnak felelnek meg. Ez a mennyiség, különösen a jó minőségű vörösborok fogyasztása esetén, csökkentheti a szív-érrendszeri betegségek, valamint a 2-es típusú diabetes kialakulásának kockázatát. A túlzott mértékű alkoholfogyasztás azonban növeli a különböző daganatos megbetegedések kialakulásának kockázatát, valamint idegrendszeri zavarokat is előidézhet.

És milyen hatással van ránk rövidtávon az alkohol?

Az éhgyomorra fogyasztott alkohol csökkenti a vércukorszintet, és emeli a vérnyomást. Hatására a bőr kipirul, melegebbé válik, és a megnövekedett hőképződés és hőleadás emeli az alapanyagcserét. Vízhajtó hatása befolyásolhatja a szervezet ásványi anyag háztartását. Az alkohol lebontása alapvetően a májban történik, mely összefüggésben van a zsírsavak égetésével. Minél nagyobb az alkoholfogyasztás mértéke, annál inkább nő a szabad zsírsavképződés, és ezáltal a vér triglicerid-szintje (vérzsír-szintje).

A kevés, híg alkoholos ital (1 dl bor vagy 2 dl sör) fogyasztása többnyire fokozza a gyomornedv elválasztást, az étvágyat, kóros elváltozást azonban nem okoz az idegrendszerben. Kis mennyiségű alkoholos ital (1-2,5 dl bor vagy 2-5 dl sör) bevitele mellett már csökken az érzékszervek működése, károsul az izommunka koordináltsága, csökkennek az agyi gátlások és a koncentrálóképesség. Közepes mennyiségű alkoholos ital (4,5-8 dl bor vagy 9-17 dl sör) ivását követően gyengül az izomerő, a mozgások szabálytalanná válnak, jellemző az önkritika elvesztése, a vidámság és a bőbeszédűség. Nagy mennyiségű alkoholos ital (2 l bor vagy 4 l sör vagy 3 dl pálinka) elfogyasztása után bizonytalan járás, hányás, mély alvás, akaratgyengeség, erőszakos magatartás jelentkezhetnek. Igen nagy mennyiségű alkoholos ital (3 l bor vagy 5 l sör vagy 0,5 l pálinka) ivása viszont már akut mérgezést okoz, mély kábulatot és eszméletvesztést von maga után, életveszélyt jelent.

És így ünnepek alatt is, mennyi az annyi?

A legkevesebb kalóriát és szénhidrátot a világos sörök, a fehér- és vörösborok tartalmazzák. A szilveszterkor előtérbe kerülő pezsgő egy deciliterje körülbelül 70 kalóriát tartalmaz, ami – a többi alkoholféleséghez képest- alacsonynak mondható. Érdemes pezsgőből, valamint a borok közül is inkább a száraz fajtákat választani, hiszen ezekben kevesebb a cukor. Még jobb, ha a bort fröccsként fogyasztjuk- így nemcsak az alkoholból és ezáltal kalóriából kerül kevesebb az italba, hanem valamilyen szinten pótolhatjuk a vizet is.

Legtöbb kalóriát és szénhidrátot a különböző kevert italok és likőrök tartalmazzák.  A koktélokba nemcsak a tiszta szesz és az üdítő kalória- és szénhidráttartalma kerül, hanem a különböző szirupok, a tejszín és tejszínhab, valamint az igen kedvelt koktélcseresznye plusz kalória- és szénhidráttartalmával is számolni kell! Érdekesség, hogy az égetett szeszek- bár a legmagasabb kalóriát tartalmazzák az alkoholok közül- szénhidrát- és így cukortartalommal sem rendelkeznek.

Alkalomszerűen és csak kis mennyiségben fogyasztva ezek az italok is beilleszthetőek az étrendbe.

Ha valakinek energiaszegény étrendet kell tartani, ekkor sem muszáj lemondania az ünnepek idején az alkoholfogyasztásról. Ebben az esetben válasszatok száraz fehér- vagy vörösborokat, esetleg alacsony alkoholtartalmú világos söröket. Amennyiben kevert italra vágytok, a gint keverhetitek light vagy zero tonikkal, de elkészíthetitek szódavízzel és citromlével is. A bort fogyaszthatjátok fröccsként vagy zero kólával keverve. A koktélokat kerüljétek, vagy esetleg készítsétek el otthon alacsony energiatartalmú vagy energiamentes összetevőkből. Ebben az esetben a cukor helyett édesítsetek energiamentes édesítőszerrel, valamint készítsétek zsírszegény tejszínnel, hozzáadott cukormentes gyümölcslevekkel. A különböző szirupokat helyettesíthetitek aromával, így még inkább spórolhattok a bevitt kalóriákkal.

Cukorbetegség esetén nem mindegy például, hogy mikor is fogyaszt a nap folyamán alkoholt a beteg. Az étkezések előtt fogyasztott alkohol egyrészt megnöveli az étvágyat, másrészt hatására később is érkezik el a teltségérzetet. Ennek egyenes következménye, hogy az ember többet eszik, és több lesz mind az energia, mint pedig a szénhidrát bevitele. Éppen ezért érdemes arra ügyelni, hogy lehetőleg az étkezés közben, vagy a végén illesszétek be az alkoholfogyasztást. Fontos az is, hogy mindig valamilyen falatozni való mellé igyátok az alkoholt, máskülönben könnyen hipoglikémia, vagyis alacsony vércukorszint léphet fel, különösen az inzulinnal és az inzulin elválasztást serkentő gyógyszerrel kezelteknél. Ennek oka, hogy az alkohol gátolja a máj glükóz-kibocsátását, amely az alacsonyabb vércukorszintet kompenzálni tudná. Ezt elkerülhetitek azzal, hogy iszogatás közben falatoztok némi teljes kiőrlésű lisztből készült kekszet vagy más, rostban gazdag, szénhidrát forrást.

De egyénileg eltérő lehet a szervezet alkoholra adott reakciója, így fontos kitapasztalni, hogy kinél milyen hatással van az alkoholfogyasztás. És senki ne gondolja, hogy magas vércukorértékek esetén jó ötlet lenne azzal próbálkozni, hogy alkohollal lecsökkentsétek a vércukrotokat. Ráadásul ez nem egy általános érvényű szabály, hogy ha alkohol, akkor csökkenti a vércukorszintet, mert létezik olyan is, hogy valakinek emelkedni fog tőle, ez is egyénenként eltér. Természetesen az alkoholfogyasztásnál figyelembe kell venni azt is, hogy az illető mit is iszik. Lehetőleg egy cukorbeteg kerülje a cukrozott likőröket és koktélokat – hacsak nem édesítőszerrel készültek.  Helyettük inkább töltsetek magatoknak jó minőségű száraz vörös-vagy fehérbort, illetve száraz pezsgőt. Az alkohol fogyasztásánál mindezeken kívül az egészséges emberekhez hasonlóan, fontos a mértékletesség.

Jó tanácsok:

  1. Aki alkoholos italt iszik, csak mértékkel tegye, aki nem szokott alkoholt fogyasztani, az ne építse ki ezt a szokást
  2. Alkoholt tartalmazó italokat kis mennyiségben, étkezéshez fogyasszunk, így lassabb az alkohol felszívódása. A tisztázatlan eredetű, ellenőrizetlen minőségű, mennyiségű alkoholfogyasztás helyett jobb a minőségi borok mérsékelt mennyiségben való, kulturált fogyasztása.
  3. A mértékletesség férfiak számára naponta legfeljebb körülbelül 20 ml tiszta alkoholnak megfelelő mennyiséget jelent, 4-5 dl sört vagy 2 dl bort vagy 4 cl égetett szeszes italt.
  4. Nők esetében a mértékletesség naponta maximum 10 ml tiszta alkoholnak megfelelő mennyiség, a fenti példák fele engedhető meg, tehát 2 dl sör vagy 1 dl bor vagy 2 cl égetett szeszesital. Fontos azonban megemlíteni, hogy nők egy részénél már a mérsékelt alkoholfogyasztás mellett is megnőhet a mellrák kockázata. Valószínűsíthető, hogy a heti 1-3 alkalommal történő mérsékelt alkoholfogyasztás nem jár ilyen veszéllyel. A gyermekre vágyó, várandós és szoptató nőknek viszont legjobb, ha kerülik az alkoholos italt, hogy ne tegyék ki gyermeküket különböző kockázatoknak!
  5. Az ajánlottnál nagyobb mértékű alkohol ivás mindkét nemben növeli a közlekedési-, és munkahelyi balesetek előfordulási gyakoriságát. A krónikus alkoholfogyasztóknál a hozzászokás veszélye miatt szervi- (máj, hasnyálmirigy, szívizom) és idegrendszeri károsodások, pszichés zavarok kialakulásával is számolni kell. A hosszú időn át tartó nagy mennyiségű alkohol fogyasztása fokozza az agyvérzés, az idült májbetegség, az erőszakos cselekedetek, öngyilkosság, valamint néhány daganatos megbetegedés (szájüreg-, garat-, nyelıcsı-, vastagbélrák) kialakulásának veszélyét.
  6. Fiatalok számára még a mérsékelt alkoholfogyasztás sem ajánlott, mivel az esetleges kockázatcsökkentő hatásnál jóval erőteljesebb a rendszeres iváshoz való hozzászokás veszélye. Gyermekek számára az alkoholfogyasztás tilos!
  7. Teljes alkoholtilalom javasolt még azoknak, akiknek a családjában már előfordult alkoholprobléma, vagy bizonyos gyógyszerekkel való kezelés alatt állnak, valamint a nagy koncentrációt igénylő tevékenységet folytatók (pl. autóvezetők) részére.


Forrás: MDOSZ Táplálkozási Akadémia